Erős vár a mi Istenünk!
Lajoskomárom Fejér megye délnyugati részén helyezkedik el. A herceg Batthyány uradalom területén a 19. század legelején betelepítéssel létrehozott községet a legelső magyarországi „rendes falu”-nak nevezte Vas Gereben. 1802-ben kezdődött a betelepülés,1804-ben pedig már egy magánházba gyülekeztek istentiszteletre az ide érkezett „ágostaiak”. 1806-tól van lelkésze a falu lakosságának java részét alkotó 220 evangélikusnak.
A háromnemzetiségű település összetétele – magyar, német és szlovák – a gyülekezeti közösséget is meghatározta a maga háromnyelvűségében. (1910-ig három nyelven tartottak istentiszteletet.) Ennek okán volt már majdnem a kezdetektől a Mezőföld ezen részén szigetszerűen élő evangélikusoknak „káplánya, oskolája és oskolamestere” – miként feljegyezte ezt Hrabovszky György a gyülekezet harmadik lelkésze. A tudós prédikátor egyúttal tapasztalt ember is volt. Utolsó gyülekezetébe már mint „kiszolgált senior " érkezett 1817-ben, öt év múlva pedig templomot szenteltek.
A téglalap alakú, félkörös oltárrésszel épült templom először 1910-ben esett át nagyobb felújításon. Ekkor kapott egymanuálos, pneumatikus táskaládás Angster orgonát és Oppel Imre által festett, a Gecsemáné-kertben imádkozó Jézust ábrázoló új oltárképet. Utolsó nagyobb, külső-belső felújítás az ezredforduló idejében történt. A reformáció 500 éves jubileumára új oltártérrel gazdagodott a templom.
1988-ban szavazta meg a presbitérium az addigra lebontott helyére tervezett új gyülekezeti ház építését, melyben helyet kapott a parókia is.
Ezzel az építkezéssel párhuzamosan épült az idősek otthona is, melyeket 1992-ben együtt szenteltek fel. Az országos egyházi fenntartásban működő Agape Evangélikus Szeretetszolgálat 30 dolgozójával gyülekezeti szolgálatként ápol és gondoz 50 rászoruló időst. A szeretetszolgálathoz tartozik 2011-től az önkormányzattól alapellátási feladatként átvett Család és Gyermekjóléti Szolgálat.
1994 szeptember 11-én ünnepi istentisztelet keretében adták át Plochingenből (Baden-Württemberg) érkezett testvéreink azt a 16 hangszert, amelynek átvételével létrejött a Lajoskomáromi Evangélikus Rézfúvószenekar. Akkoriban Magyarországon az egyházak életében újdonságnak számított a folyamatosan, egyúttal ifjúsági szolgálatként is működő rézfúvószenekar.
A községben 1880-ban alapították a Közös Kisdedóvó Egyletet, melynek felügyelőbizottsági tagjai között helyet kaptak a helyi lelkészek is. 2012-ben a Kerekerdő Óvoda evangélikus fenntartásúvá vált, felszentelésén a település szülötte, Szemerei János püspök szolgált.